Eltiltottak a szerelemtől...

Eltiltottak a szerelemtől...

Eltiltottak a szerelemtől
a várakozás lassan megöl.
Gúzsba kötve verdes szívem,
csak addig fáj, míg ki nem tépem!

Szörnyű kín, mely belül mar,
nem kell sok és földbe kapar.
fogy az időm, emészt a vágy
sok száz éve várok terád!

Felbőszült vadként sebzetten,
vérbe fojtom érzésem,
kitépett szív tovább dobog,
futnak az évek, futnak a napok!

Elég volt a szenvedésből,
Meg nem szűnő gyötrelemből!
Elég volt a vágyálmokból!
Önámító hazugságból!

Jaj ha szemedbe nézve,
magamat látnám tükrébe!
Ha a vérző szívem cseppje,
hozzám láncolna örökre!

De ébredten nagyon félek,
kétkedések nem kímélnek.
Harminc év! Vajon mennyit ér?
Titkon folyt-e elég vér?

Ha szíved zárva előttem,
bármennyit is dörömböltem.
Kicsit furcsán nézel talán,
ősi átok szállt én reám?

Sajnálsz ugyan de hiába,
nem viszlek menyasszony táncba.
Nem simogathat két karom,
csókkal nem csüngsz ajkamon.

Hisz hiába szép az álom,
ha nem ér el simogatásom.
Hol az a csók mely éltet?
Bárcsak ölelhetnélek!

Ha szerelem tüze kevés,
forró vágyam túl merész.
Fagyos mosolyod kacagó,
titkolt könnyeket fakasztó.

Ezer évért csak azt kérem,
megőrizzem büszkeségem!
Igen, vagy add ki halálom!
De ne mondd, légy a barátom!

Et.