Egy meggyötört gyertyaszál
Kinek füstje sincsen már
Kit tudja merre száll
Kicsiny gyertya sírva vár
Hajdan szép volt, csodaszép
Egyetlenegy csókjáért
Gyufák sora boldogan
Adta oda életét
Büszkén magasan állt
Nem értette a halált
Viselte a glóriát
S várta az új találkát
Mikor égett sírdogált
S könnye folydogált
De ha nem éghetett
Csak fázott, s remegett
A gyufák sorra jöttek
Izzó csókban mind elégtek
A gyertya tovább lobogott
S észrevétlen soványodott
Régi fénye megkopott
Alig-alig pislákolt
Közben egyre csak fogyott
De várta az égő csókot
Oly kicsinyre zsugorodott
Már a könnyeiben úszott
De imádta a meleget
Csókokat és szerelmet
De a hajnali pírban
Koszos gyertyatartóban
Miután meggyújtották
A gyufát mellé dobták
Rádöbbent az igazságra
S csak nézett a gyufára
Midőn az lassan sírba szállt
Megértette a halált
Csak állt néma gyászban
S testének kriptájában
A bús szívét égette
Gyufán üszkös teteme
Egy meggyötört gyertyaszál
Könny nélkül sírdogál
Megdermedve arra vár
Hogy egy napon kidobják
Et.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése