2010. április 28., szerda

VERS: Kérlek


Kérlek

Szemed kéklő tengerén,
úszom az árral szemben én.
Szívörvény ránt magával,
édes harc ez a karmával.

Nézz rám! S a pillanat megmarad.
Gyere! Láncod végleg szakad.
Érints meg! Lelkemmel simogatlak.
Csókolj! S nem lesz vége a holnapnak.
Bújj hozzám! Felforr a vérem.
Vetkőzz! S én csak nézem, nézem.
Ölelj! Bőröd bőrömhöz ér.
Higgy! S nem kérded már miért.
Szoríts! Én szívembe zárlak.
Akarj! Élhetünk a mának.

Szeress, hogy lángod égessen el.
Álmodj velem, messzi távol s közel.
Adj! S én százszor adok neked.
Mondd igen! S örökre fogom kezed.

Vagy, felejts el, hogy szívem szakadjon!
Menj, hogy bánat legyen palástom!
Mert, ha némán állsz vágyakozva,
örök szerelemre leszek kárhoztatva!

Et.

1 megjegyzés: